Neveléstudományi MA

Visszalépés


A Debreceni Egyetemen a bölcsészettudományi képzési területen  belül a NEVELÉSTUDOMÁNYOK INTÉZETE hírdeti meg a NEVELÉSTUDOMÁNYI MA szakot. 

A bemenethez feltétel nélkül elfogadott alapszakok: pedagógia alapszak (BA), megadott feltételekkel elfogadott alapszakok: andragógia, viselkedéselemző, tanító, óvodapedagógus, szociálpedagógia, (BA szakok), illetve kredit-követelmények. Továbbá, azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.

A neveléstudományi MA szakon célzottan azoknak a leendő szakembereknek a  képzése folyik, akik egyetemi tanulmányaik végére széles körű, mester szintű szaktudományos és alkalmazói tudással rendelkeznek a neveléstudomány művelése és alkalmazása területén. A képzés során kialakuló kompetenciáik alapján képesek lesznek a köz- és a felsőoktatás, illetve az oktatásügyben kutatói és/vagy alkalmazói feladatokat ellátni, részt vállalni a rendszerszintű működtetés feladataiból, a kutatás és fejlesztés terén feladatokat végezni, hazai és nemzetközi szakmai fórumokon a nevelésügy hazai eredményeit kommunikálni.

A neveléstudományi mesterképzésbe bekapcsolódó hallgatók a képzés folyamatában és annak végén ismereteiket illetően bizonyítják, hogy a neveléstudományi, ezen belül a neveléstörténeti, nevelésfilozófiai, nevelés-és oktatáslélektani, neveléselméleti, oktatáselméleti, nevelésszociológiai, oktatásügyi komparatisztikai, kutatásmódszertani ismereteket elsajátították, az ezeken a területeken megszerzett tudásokkal felkészültek  a neveléstudományi doktori képzésbe  való belépésre, illetve a szakképzettségüknek  megfelelő munkakörök ellátására. Megszerzett ismereteik alkalmazása és képességeik fejlettsége révén alkalmasak  a nevelés-és oktatásügyben, a köz-és felsőoktatásban kutatói és/vagy alkalmazói feladatok ellátására, pedagógiai rendszerek fejlesztésében, működtetésében és irányításában való részvételre, az ezekkel a feladatokkal kapcsolatos magyar és idegen nyelvű  információ feltárására, elemzésére, a nevelés-és oktatásügy  eredményeinek hazai és nemzetközi fórumokon való kommunikálására, illetve önálló tanulással meglevő képességeik fejlesztésére és új kompetenciák elsajátítására. A kapott diplomájuk garancia arra, hogy a szakmai attitűdök és magatartás terén rendelkeznek a szakképzettségüknek megfelelő  munkakörökben való  önálló munkavégzés, az alkotás, problémamegoldás és döntés, emellett az együttműködés, a közösségbe történő  beilleszkedés képességével és igényével, tevékenységük kritikus értékelésének  és irányításának a képességével, és az önszabályozás, az önfejlesztés igényével, valamint értékek kialakítására és megtartására törekvő céltudatos magatartással.

 A képzés tanulmányi területei az alábbi irányba mutatnak. Az elméleti alapozó kurzusok tovább mélyítik az alapszakon megszerzett ismeretköröket (politikai és társadalomfilozófia, elméleti pedagógia, a neveléstudomány szaknyelve, nevelés-és oktatáslélektan, kísérleti általános pszichológia, neveléslélektan, oktatástudomány tanítás-és tanuláselméletek, a nevelésszociológia alkalmazásai, a nevelésszociológiai információ, oktatásügyi komparatisztika, az oktatás gazdaságtana). Kötelezően választható szakirányú modulok  választása - nevezetesen a nevelési és oktatási kutatások, illetve a kora gyermekkor pedagógiája szakirány- a hallgatók motivációja, pályaorientációja alapján történik.

Az egyetemi tanulmányok befejezésének, a diploma megszerzésének egyik feltétele az önállóan megírt diplomamunka, amelyet a záróvizsga részeként a hallgató a vizsgabizottság előtt megvéd.

A neveléstudományi mesterképzés végzett hallgatói széles és mély szakmai alapműveltség, valamint a differenciált képzési szakaszban sajátos irányban kiterjesztett, specializált tudásuk, kompetenciáik révén kutatási, fejlesztési munkák tervezésére, véleményezésére és irányítására válnak alkalmassá.